Felújították a református templomot

Az állagmegóvás tekintetében jelentős problémát okozott az, hogy a templom teljes falait figyelembe véve a nedvesség elleni szigetelés hiányzott, a külső és belső falak egyaránt vizesek, penészesek voltak, a vakolat levált, jelentős részen hiányos volt. Ezt injektálással igyekeztek helyreállítani a szakemberek, továbbá a festés, javítás külső és belső falfelületen megtörtént. 

A templom felújításával a gyülekezet egy szebb környezetben dicsérheti és magasztalhatja a Mindenhatót mely a támogatás nélkül ez lehetetlen lett volna, hiszen kis gyülekezet révén nem lett volna rá megfelelő anyagi keretünk.